Utas és holdvilág

A normákkal és szabályokkal szembeni lázadás tüze ott lobog minden kamaszban. Sérülést okozni furcsamód csak később szokott, amikor már kisebb lánggal ég, vagy éppen, hogy parázslik. Olykor felgyújt ezt-azt, de melegíti a lelket és megvilágítja az utat, az utakat.

A többség felnőttként a járt útra lép, az elvárások közé szorított, a teljesítmények mérföldköveivel gondosan kiszabott, a generációk által simára csoszogott, a konformizmus biztonságába vezető ösvényre. Az ember csodálkozva fölé hajol, egyet sóhajt, s a légáramtól feltáncoló láng megperzseli az arcát. Könnyebb ott haladni, mint éhesen, fáradtan botorkálni az övig érő gazban.

Mihály, az Utas és holdvilág hőse jó darab életet megtett már az úton, épp a legnehezebb szakasznál tart, ott, ahol még érdemesnek tűnik visszafordulni, de már lehetetlen. S ha mégis sikerülne, ha mégis vissza lehetne szaladni a kamaszkori álmok és tervek képzeletbeli világába, akkor merre tovább? Milyen viszonyban a társadalommal, ha nem a részeként?

Használni, mint egy zseni? Kihasználni, mint egy szélhámos? Kivonulni belőle, mint egy aszkéta?

Végleg hátra hagyni mindent, és eltűnni örökre, mint egy eszmény? Vagy csak sodródni mából a holnapba céltalanul? Úgy volt, hogy ami ezekhez kell, az a nagy ideák mellett csupa jelentéktelen dolog, elég hozzágondolni a jövőhöz, s majd lesz magától.

Lesz elhivatottság, rajongás, lelkiismeretlenség vagy épp hit, bátorság, lesz pénz. És ha nem lett? Vagy épp csak annyi, amennyi a járt útra elegendő?

"Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni.

És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."