HAH!

A szeretett apa halott, lánya pedig a gyászolók között sürgölődik, teát kínál a siratóknak, s közben a lelkében kavargó érzések valódi természetén elmélkedik, melyek ugyan elmondhatatlanok, de nem kifejezhetetlenek, és bár ép ésszel felfogni nem lehet őket, nagyon is átérezhetők. Ez lehet akár egy egyszerű, lineáris elbeszélésforma, de akár a szürreális szabadversek határait súroló tudatfolyam is. Ehhez azonban először meg kell találnia a megfelelő nyelvezetet.

A hét és fél, egymással hol lazábban, hol szorosabban összefüggő (jobb szó híján) novellában a gyász és a veszteség míves irodalmi szöveggé alakulását figyelhetjük meg.A Hah! Vagy egyszerre mindkettő.A török írónő műve a gyász feldolgozhatatlan mélységeibe kalauzolja olvasóit. egy fájdalmas, a lélek mélyéből felszakadó, szűnni nem akaró, de végül melankóliává szelídülő hatalmas sóhaj, mely miközben megpróbálja a veszteség felett érzett kínt szavakba önteni, eleddig járatlan irodalmi területeket tár fel.