Földi istenek. A vándor. A völgy nimfái

E három kötet, melyek 1931 – 32-ben és 1948-ban jelentek meg, első ízben kerülnek magyar nyelven az olvasó elé. Ősi eposz formájában megírt szépséges allegória a művésztől az embernek az emberről, földi (és égi) feladatáról, helyéről. A Földi istenek nagyívű eposz az emberről, aki felfelé kapaszkodik, valahol félúton van állat és isten közt, azt hiszi, hogy a földi világon túl van, holott még annak legmagasabb csúcsait sem tapodta lába.

Olyanok, mint a nyíló rózsabimbó: a napok előrehaladtával egyre újabb és újabb réteget mutatnak meg. A vándor című kötet 52 parabola, állatmese, mondás, mely Gibran tömör írásművészetének lényegét adja: rövid, szikár, patikamérlegen kimért mondatok elementáris csattanóval és üzenettel, melyek hetekig motoszkálnak bennünk, és tárják fel valódi értelmüket. A völgy nimfái mélyen megrázó, katartikus alkotás: a szeretet, a szerelem és a hit mindent átható, mindent megváltoztató és univerzumokat átívelő erejéről szóló három novella: Gibran művészetének kvintesszenciája.

A műveket olvasva értjük meg, hogy könyveit miért vetette máglyára a maronita egyház Bejrút főterén és íróját miért átkozta ki az egyház kebeléből. E művek olvasásával hatolhatunk a legközelebb Gibran megértéséhez: miszticizmusa nem más, mint saját, emberi lelkünk legmélyének, saját emberi valónknak a felmutatása. Lélekemelő művek, az emberi eszme örök értékei, Gibran megfogalmazásában: „A lélek fenségesebb az űrnél, kitartóbb az időnél, mélyebb az óceánnál és tündöklőbb a csillagoknál.”