Egyes szám, első személy

Az egyes szám, első személy ezúttal nem száraz nyelvtani kategória, hanem Murakami Haruki új novelláskötetének sokatmondó címe. A meg nem nevezett narrátor magányos, már nem fiatal ember, aki hol nosztalgikusan tekint vissza gyerekkorra, fiatalságra és felnőtté válásra, rég elillant kapcsolatokon, szerelmeken, veszteségeken, halálon merengve, máskor bizarr történetet mond el úgy, mintha magától értetődő valóság lenne. Nyolc remekbe szabott történetet rejt, személyes vallomásként elmesélve.

Vannak szerzők, akik tükröt tartanak a világnak, Murakami Haruki írásaiban a tükör kaput nyit a mögötte rejlő talányos univerzumra. S hogy ez az elbeszélő maga a szerző-e, vagy valaki más, azt döntse el az olvasó, miközben elmerül a különös hangvételű, hol bölcs, hol szeszélyes, finom érzékletességgel megírt történetekben, amelyekből persze nem hiányzanak a világhírű japán íróra jellemző csavarok sem. Hogy hol is van pontosan ez a titkos tartomány?

Bennünk, emberekben, az életünkben, múltunkban, jelenünkben, emlékeinkben, álmainkban és vágyakozásainkban. Vagy ahol megtaláljuk, Murakami ezt ránk bízza, ahogy sok mindent.