Barátom, Natalia
Barátom, Natalia „Annyira beleéltem magam, hogy kezdtem azt hinni, hogy a szexhez való jogot az ENSZ által kihirdetett, az emberi jogok egyetemes nyilatkozata is TRANSZPARENS módon rögzíti. Miért ne…
Specifikacia Barátom, Natalia
Barátom, Natalia
„Annyira beleéltem magam, hogy kezdtem azt hinni, hogy a szexhez való jogot az ENSZ által kihirdetett, az emberi jogok egyetemes nyilatkozata is TRANSZPARENS módon rögzíti. Miért ne segítenék a szükséget szenvedő férfin, és egyúttal magamon is? Akkor hát miért ne járulnék hozzá a magam szerény módján a közöshöz?
Szerzett bébiszittert, kiporolta a szőnyeget, vett egy doboz bonbont, foglalt egy meglepetésutazást. A férfi elmondása szerint mindent megtett azért, hogy a felesége számára barát és szerető is legyen egyszerre. De a drágalátos felesége a kritikus pillanatban rendre hátat fordított neki, és elsáncolta magát a gyerekei mögé, mesélte a férfi, és belém dugta az ujját.
Miután hancúroztunk és egy kicsit aludtunk is, felkeltem az ágyból. Megéheztem és dühbe gurultam. Kimerített a TITOK, ami már nem valamiféle karácsonyi meglepetés volt, mivel a saját OTTHONOMBAN voltam fogoly, a saját várakozásomban, az állandó készültségben, és végre kezdtem felfogni ezt.” Natalia felkeres egy terapeutát, hogy segítsen megoldani a szexuális problémáit.
A pszichológus saját módszerét alkalmazza a nőn, akinek megadott szempontok szerint hétről hétre írnia kell egy rövidebb-hosszabb szöveget, majd az ülések alkalmával fel kell azt olvasnia. Natalia egyre inkább levetkőzi a gátlásait, és élvezni kezdi a terápiát – talán túlságosan is? Laura Lindstedt könyve elemeire bontja és újraértelmezi a ma népszerű autofikció műfaját: annak minden eszközét mesterien használva zsákutcába futtatja a kulturális utalásokkal teli elbeszélést.
A regény egyszerre humorral teli intellektuális játék, a művészet ünneplése és feminista irodalom, mely a nehezen megragadható hatalmi viszonyokról szól, többek között arról, hogy az nem válik kiszolgáltatottá, akinek lehetősége van elmondani a történetét. A szerző korábbi kötete: Oneiron – Finlandia-díjas regény