Amíg másokkal voltunk

Három költő kisregényét tartja kezében az Olvasó. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek. Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában.Mindannyian számkivetettek.

Magukra készülnek. De mindannyian készülnek valami nagyszabásúra, valami rendkívüli teljesítményre. A kiteljesedésre.

Mindahányuk készülődésének tétje a magyar irodalom egy kivételes eseménye.A történetek arról szólnak, hogy megcsinálják. Unikális magyar próza ez, Mészöly és Ottlik hangját egyaránt idéző, a sűrűség, a sűrítettség mámorával áthatott, a tárgyi és a természeti világot líraian és tudományosan részletező. Mindemellett afféle minimalista enciklopédia is, amely időről időre lélegzetelállító panorámákat mutat nekünk.Arról szól ez a három egymással összefüggő szöveg, hogy a magány lehet ugyan menedék, lehet büntetés, lehet a sors különös nehezménye, ám a zsenialitás előbb-utóbb kibontja a maga súlyos rétegeit, szabaddá teszi a lelket, és olyasmit alkot, ami egy nemzet nyelvében maradandó lesz.Három kisregény, három borostyánkő, amelyből három arc néz ránk eddig kevéssé ismert módon.

"El kellene utazniuk. Itt hagyni a beteg vesét meg a gyenge szívet, legyőzni a testet. Kikocsizni kettesben Pusztakovácsiból." (részlet a könyvből)