A Nyugat alkonya I-II.

Oswald Spengler közvetlenül az első világháború után adta ki monumentális történetfilozófiai művét, melynek jelentősége Herder, Burckhardt és Lamprecht munkáihoz mérhető, s mely döntően befolyásolta a század derekának gondolkodástörténetét. A filozófus a világtörténelmet a szellemtörténet jegyében fogja fel, s a keletkező és elhaló kultúrkörök egymásutánjának tekinti. Spengler, aki az említetteken kívül Goethe és Nietzsche eszmei örökösének is tekinthető, a magyar szellemi életre is megkülönböztetett hatást gyakorolt; ékes bizonyítéka ennek például Szerb Antal világirodalom-története, melyben lépten-nyomon találkozunk a nevével.

A haladás fogalmát kiiktatja a históriai vizsgálódás területéről, s - akárcsak Bergson vagy Teilhard de Chardin - a tömegkultúrát, az uniformizálódást ostorozza. Úgy véli, hogy a történelmet az "átélő" intuíció segítségével ismerhetjük meg. Hogy Spengler történetfilozófiája ma mennyire elfogadható, "ezen vitatkozzanak a történettudósok" - szögezhetjük le Szerb Antallal, aki így folytatja: "Az irodalomtörténet számára Spengler nagyságához nem fér kétség.

Nemcsak stílusának gyönyörű világosságáért (őt igazán nem lehet -ködös- németnek mondani!), nemcsak történetmegvilágító nagyszerű ötleteiért, hanem elsősorban azért is művészi érték, mert a történelem egészét műalkotássá formálta, tökéletes szerkezetű épületté alakította az emberiség múltját, azt tette, ami csak a legnagyobb művészeknek adatik meg: értelmet vitt az értelmetlenségbe.