A harmadik híd
A harmadik híd "A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben.A cselekmény helyszíne Szeged…
Specifikacia A harmadik híd
A harmadik híd
"A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben.A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdeté a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele.
Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság.És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze.
De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha.Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó." (Darvasi László)