Túl kevés idő

Vannak sorsdöntő pillanatok. Mindig is azt hittem, hogy ilyen szerelem csak a filmekben van. Találkozások, melyek életünk hátralévő részét alapjaiban változtatják meg.

Őrületesen szerettük egymást Márkkal. Aztán egy napon jött ő és rám mosolygott a tengerkék szemeivel, miközben selymes szőke hajában a napfény táncolt. Mindketten azt hittük, hogy az égvilágon semmi sem választhat el bennünket egymástól.

Tévedtünk. Az utolsó emlékem róla az, hogy egy veszekedés után kilépett azon az ajtón. A szívem ott és akkor millió szilánkra tört.

Márk elment, nekem pedig nem maradt más utána, csak a fájdalomtól ordító üresség. Juli egy kamaszodó ikerpár egyedülálló édesanyjaként tengeti mindennapjait. Élete minden pillanatát átitatja a férje hiánya.

Mindezt megnehezíti a lányával való állandó viaskodás, amiben a fia a kettejük közötti tűzfal és védőbástya egyben. Némi vigaszt nyújt neki a két legjobb barátja, ám még ők sem képesek kitörölni a szívéből az elmúlt év fájdalmát. Múlt és jelen között vékonyka a határvonal, ám Juli életében e kettő, akár a mennyország és a pokol.

A múlt maga a szerelem, a boldogság, a soha véget nem érő napsütés. A jelen azonban sötét és hideg. Kínzóan magányos.

Vajon el lehet-e felejteni azt az embert, aki számodra a mindent jelentette? Le lehet-e zárni a múltat, amely oly’ gyönyörű volt? El lehet-e engedni a fájdalmat, amely belülről szétmarja a lelked?

Mi az az erő, ami mégis szétszakítja a szétszakíthatatlant?