Céljainkon túl

Amire rágörcsölsz, biztos kudarc. A jelenséget ironikus folyamatnak, vagy ironikus hatásnak hívják a nyugati pszichológiában, de jól ismert az ősi kultúrák szakrális hagyományaiban is. Minél inkább igyekszel, annál több akadály kerül utadba, s célod annál távolabb kerül tőled, minél inkább elérni akarod.

E nyomon elindulva bizarr felfedezésekig jutsz, majd egy mágikus világba csöppensz, végül pedig kilépsz önmagadból. Voltaképp ez létünk egyik alaptörvénye. Ha az időt nem folyamatnak érzekeled, hanem piciny egységekből összeálló sorozatnak, eljuthatsz a szubjektív öröklétig, ennek ára azonban az éned feloldódása.

Ha belegondolsz, hogy az összes megkérdőjelezetlen ismereted környezetedről, világodról, önmagadról és dolgaidról csupán emlék (sőt meglehet, hamis emlék), a valóságod alapjaiban rendül meg. Ezt a három kérdést járja körül ez a három esszé. Ezek az írások nem buddhológiai szakcikkek, és pláne nem a spirituális piacról ismert tanítások közhelyeinek újrafogalmazásai, hanem az egykor eleven buddhista bölcselet feltámasztására tett kísérletek.

A kötet egyfajta mágikus tankönyvként is funkcionál: a nyájas olvasó felkészülhet és vizsgázhat a köznapi valósága mögötti rejtett valóság ismeretéből. Farkas Attila Márton, bár végzettségét tekintve egyiptológus és kulturális antropológus, buddhizmussal korábban kezdett el foglalkozni, s a mahájána egy régi kihalt irányzata, a csittamátra, avagy a "csak-tudat" iskola sajátos követője. Az Agnidatta nevet még húsz évesen kapta mestereitől, s most ezzel emlékezik meg egyik régi, naiv énjéről a sok közül.